3. Vegyes-páros Országos Bajnokság 2009
2009. november 16.
Az újkeletű páros verseny harmadik szezonja
Harmadik alkalommal volt lehetőség november 12-15 között vegyes-páros országos válogatón kijutni a szintén harmadszor megrendezendő oroszországi világbajnokságra (2007, 2008). A 2 fős csapatokból álló mezőny legjobbjai között már a magyarok is szerepelnek a tavaszi világverseny óta, ahol ezüstérmet szerzett a magyar páros (Szekeres Iildikó - Nagy György).
A minden eddiginél izgalmasabb bajnokságot Patonai Ágnes - Sárdi Péter duó nyerte, így új bajnokot avatott a sportág. A tavaszi világsikeren felbuzdulva a mezőny erősebb lett, a meccsek kiélezettebbek. Az elődöntőbe került 4 csapat "page" rendszerben játszott. Az első két döntő mérkőzés állása (az első két helyen álló csapatnak) 1-1 lett Szekeres Ildikó - Nagy György és Patonai Ágnes - Sárdi Péter párosok között, így a harmadik mérkőzés döntött, melyet az utóbbi páros nyert. A bronzérmet Halász Csilla - Ézsöl Gábor szerezte meg, negyedik Rókusfalvy Orsi és Szabad Tamás. A megméretésen összesen 9 páros küzdött a VB kijutásért 2 csoportra osztva. A nevekre kattintva fotók láthatók a negyeddöntősökről.
Végeredmény
1. Patonai Ágnes - Sárdi Péter
2. Szekeres Ildikó - Nagy György
3. Halász Csilla - Ézsöl Gábor
4. Rókusfalvy Orsi -
5. Lelovics Melinda - Pahocsa László
6. Szabon Márti - Tolnai László
7. Páthy-Dencső Blanka
8. Baluka Csabáné - Kalmár György
9. Szabó Emese - Kerekes Olivér
Gratulálunk az eredményekhez!
Csoportbeosztás
|
A csop. |
B csop. |
1 |
Rókusfalvy Orsi - |
Szekeres Ildikó - Nagy György |
2 |
Halász Csilla - Ézsöl Gábor |
Lelovics Melinda - Pahocsa László |
3 |
Páthy D.Blanka - Pomázi Gyula |
Szabó Emese - Kerekes Olivér |
4 |
Baluka Csabáné dr. - Kalmár György |
Patonai Ági - Sárdi Péter |
5 |
Szabon Márta - Tolnai László |
|
Időrend
Vegyes-páros OB 2009 időrend button eredményekkel [xls]
Csoportmeccsek
Vegyes-páros OB csoportmeccsek A [doc]
Vegyes-páros OB csoportmeccsek B [doc]


Középdöntő
Vegyes-páros OB középdöntő [doc]

Program, időbeosztás
Vegyes-páros OB 2009 PROGRAM [xls]
Vegyes-páros szabályzat és videó
Vegyes-páros Szabályzata [doc]
Vegyes-páros bemutató VIDEÓ
Előzmények
Vegyes-páros OB 2009 Versenykiírás [doc]
Vegyes-páros OB 2009 Nevezési lap [doc]
2009. 10. 24.