levél webmesternekkedvencekbe

Curling, vagy csúszókorong? Mert nem ugyanaz...

A curling és a csúszókorong két különböző sportágat képvisel. Kezdetekben közös őssel bírtak, hiszen a játékszabályok majdnem azonosak, de a csúszókorong a pétanque-hoz és a bocsához hasonlóan ma már inkább nyári sport - a curlingnek nincs ilyen változata -, melyet nem jégen, hanem teniszpályákhoz hasonló műanyagborítású pályán, illetve szabad ég alatt, aszfalton játszanak. Innen is származik idegen neve: asfaltstockschiessen, ezt röviden stockschiessen-nek, illetve téli változatát (mely a curlinggel ellentétben nem része az olimpiai játékoknak) eisschiessen-nek mondják. A két sportág 1820-ban, az első korong egylet megalakulásával végleg külön vált.

A bajor eredetű játékot a nyolcvanas évek végén Ausztriából hozták be hazánkba, magyar elnevezése is akkor alakult ki, célozva az ellőtt, csúszó felszerelés korong alakú testére. A csúszókorong eszköze nem kőből, hanem fa-fém-műanyag együtteséből van, ezért jóval könnyebb (6-7 kg.) a curling 20 kilós köveinél. Játékterületük is különbözik, az utóbbinak jóval hosszabb és szélesebb. Itthon szinte egyidőben, 1989-ben alakult meg a két szövetség, a Magyar Csúszókorong Szövetség (főtitkár: S. Juhász Gyula) szeptember 23-án, a Magyar Curling Szövetség (főtitkár: Kiss László) november 29-én. Magyarítási szempontból tehát helytelen a curlinget csúszókorongnak nevezni - ebben mindkét országos képviselet egyetért, az értelmező kéziszótári, illetve sportlexikoni hibás "magyarázat" ellenére. Hogy akkor miért nincs  a curlingnek magyar megfelejője? Mert sehol sincs - a világ 45 országában működő curling szakszövetség még cirill, izraeli és koreai betűkkel is fonetikus, így nálunk legfeljebb körling lehetne, de nem az.

A csúszókorong hazai bázisa főleg Kecskemétre és Tiszajvárosra tehető, míg a curling elsősorban budapesti, eredetileg székesfehérvári sport. A sportágak világranglistáján előkelőbb helyen vannak a nyári sport űzői - a férfiaknál a 7. helyen állnak és állandó világbajnoki részvevők, míg a curlingnél az európabajnokságon még nem jutottunk túl (legjobb eredmény: B csoport elődöntő 4. hely), jelezvén, hogy itthon a téli sportok még, vagy már felzárkózófélben vannak. Ha valahol - műsorajánló, hírportál, linkgyűjtemény - mégis csúszókorongként szerepel ennek a téli (1998 óta olimpiai, 2006 óra paralimpiai) játéknak a megnevezése, az hiba, lehet kérni a korrigálást erre az oldalra hivatkozva.

A Magyar Csúszókorong Szövetségnek (még) nincs honlapja. Néhány utalás a sportágra, valamint elérhetőségek: MTTOSz tagszervezetek (26), nonprofit.hu, Bács-Kiskun Megyei Sportszövetségek Tanácsa

Lelovics Melinda "Jyrkki"

Az oldalon található írások, saját készítésű táblázatok, ikonok és képek a forrás feltűntesével (www.curling2002.hu) idézhetők illetve adhatók tovább!

2005. 05. 14. - 2008. 02. 11.




szponzoraink





tartalom, szerkesztés (c) 2002-2006. Jyrkki • design, engine (c) 2002-2006. pdx • hosted by Visiophone