|
37. Curling Európabajnokság 2011. december 10. Idén új tagokkal kiegészülve ismét megprobálta válogatottunk az A csoportba jutást
Le Gruyère European Curling Championships 2011 Szenzációs kettős győzelem! December 2-10. között zajlik a 37. kontinensviadal, első ízben Moszkvában, ahol a megszokott 4 helyett 5 sheet várja az A csoport résztvevőit, tehát egyszerre minden csapat pályára léphet az elitben, a B ligások állandó curling jégen küzdenek meg egymással. A "B" csoportban a Magyar Curling Női és Férfi Válogatott sorban 9. EB szereplésén sikerre vitte régi álmát, hogy feljusson az "A" ligába. Csapatonént mindössze 1-1 vereséggel, csoportelsőként jutottak a mieink a B liga elődöntőjébe, ahol "page system" szerint már az első győzelmükkel megszerezték a jogot, hogy a jövő évi, svédországi Európabajnokságon a tizes elitben folytassák szereplésüket, melyet már a TV is közvetíthet (Eurosport). Ezen kívül női csapatunknak a B osztály megnyerésével esélye nyílt kijutni az áprilisi Világbajnokságra, ehhez további meccsek vártak rájuk az A ligás csehek ellen, melyet végül a csehek nyertek (2 győzelemig) Női B ezüstérmes tehát Finnország, harmadik Szlovákia. Férfi csapatunk ezüstérmes lett, arany az oroszoké, a bronz pedig Angliáé.
A Magyar Női Válogatott (Szekeres Ildikó skip, Béres Alexandra, Patonai Ágnes, Ádám Boglárka, Páthy-Dencső Blanka) 10 fős csoportban várta ellenfeleit: angolok, finnek (elődöntőben másodszor, a VB-t érő meccsen harmadszor is legyőzve), spanyolok, osztrákok, walesiek, észtek, írek, lengyelek (egyedüli vereségük) és szlovákok személyében. Férfi kategóriában nagyobb a zsúfoltság, két 8 fős csoportban a Magyar Férfi Válogatott (Hall Krisztián, Nagy György skip, Ézsöl Gábor, Belleli Lajos, Kiss Zsolt - lenti kép) fehérorosz, finn (2006-os olimpiáján ezüstöt nyert, majd a politizálásba visszavonult, de most visszatérő, nyelvtörő nevű Markku Uusipaavalniemi - őket is sikerült legyőznünk), litván, orosz, osztrák (egyedüli vereségünk), szlovák (legszorosabb, 11 endes meccs) és spanyol csapatokkal találozott. Elődöntős és VB-kvalifikáló meccseink részleteseredményét lásd: összefoglaló alatt. Tavalyi eredményeink: 2010 Champéry. Nagyobb nézetért kattints a képekre! Az A ligában 10-10 csapat közül akiket eddig jól ismerhetünk akár az olimpián elért kiemelkedő szereplésükről is, azok a címvédő norvégok (Team Thomas Ulsrud), svédek (Niklas Edin), franciák (Thomas Dufour), csehek (Jiri Snítil) illetve a skót csapat kapitánya jött el egy új együttessel (David Murdoch). Ezen kívül fiatalabb játékosokkal képviselteti magát az egyébként kiemelkedő Németország, Dánia, Svájc, a feltörekvő Olaszország, és a nem olyan régóta EB-szereplő Lettország. Női mezőnyben a már számolatlanul sokadik versenyén idul Németországot képviselve Andrea Schöpp csapata, gyakorlott A ligásokat köszönthetünk még az ezüstérmes skótokban (Eve Muirhead), olaszokban (Diana Gaspari), csehekben (Linda Klimova), világversenyeken is régi motorosok az oroszok szinte változatlan csapatösszetétellel (Ludmila Privivkova), minden idők legsikeresebb svéd csapata helyett már újabbakat láthatunk, a címvédő Margaretha Sigfridssont, a tavalyi bronzérmes svájciak vagy a dánok helyett is, a lett hölgyek is A ligásak, és a ki-be lépegető norvégok a 8 évvel ezelőtti junior világbajnokkal jöttek (Linn Githmark). Aranyérmet szombat délután osztottak, nőknél Skócia győzte le könnyedén Svédországot (az alapszakaszban fordítva volt), bronzérmes a házigazda oroszok, férfiaknál szintén döntőbe kerültek a svédek, akiket egy szoros meccsen norvégia múlt felül, harmadikok a Dánok, kis híján bezárva a skandináv kört. Magyar meccsek(CET) Női Válogatottnak 9 meccséből 8 győzelme (aut, wal, irl, esp, eng, est, fin, slv) és 1 veresége (pol) született. Feljutásért: 1 győzelem (fin). Döntő: 1 győzelem (fin). VB kvalifikáció 2 vereség (cze)
Feljutásért; VB-kvalifikáció
december 9. péntek
december 10. szombat (az "A" csarnokban)
Csoportmeccsek, alapszakasz
december 4. vasárnap (...feltöltés...)
"A" liga tv-közvetítése (Eurpsport 1, 2) |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
tartalom, szerkesztés (c) 2002-2006. Jyrkki •
design, engine (c) 2002-2006. pdx •
hosted by Visiophone
|