levél webmesternekkedvencekbe

Férfi Curling Világbajnokság 2006

2006. április 10.

Újonc kanadai csapatot győzött le a döntőben Skócia

World Men's Curling Championships 2006
Lowell (Massachusetts), USA

Összefoglaló

Majdnem megismétlődött az egy évvel ezelőtti VB döntő egyrészt azzal a különbséggel, hogy Kanadából másik csapat jött - nem a címvédő, és nem is az olimpiai bajnok. A skótokat (David Murdoch) akkor legyőző kiemelkedően jó Ferbey Team helyett most az újonc Jean Michel Menard képviselte a curling nagyhatalmat, amit idén nem sikerült győzelemre vinnie: a játék szülőhazája 7:4-re múlta felül. A dobogó harmadik fokára a visszavonult Trulsen csapat utódja, Thomas Ulsrud (NOR) állhatott.

Az amerikai, svájci és finn csapat nem sokat változtatta helyét 2005-ös eredményéhez képest, nem sikerült viszont a németeknek, akik Sebastian Stock csapatát  küldték Andy Kapp (tavalyi bronzérmes) helyett, a fiatal világbajnoki ezüstérmes és európabajnok most a 10. helyez zárt. A világbajnok svéd Lindholm csapat szintén kivette a részét a visszavonuló kedvből, Nils Carlsén 5. lett. Először sikerült világbajnokságra kijutnia a japán Yoshiyuki Ohmiyának, aki szabályosan ezüstérem gyűjtő a Pacifikusk valifikációs versenyen, '94 óta ötször sikerült majdnem kijutnia a VB-re, ahol most utolsó előttiként végzett. Sereghajtó a debütáló ír csapat, akik az ír zászló alatt 2005-ben kezdték nemzetközi pályafutásukat (Douglas Dryburgh), korábban Skócia fogadta be a tagsággal nem rendelkező sportolókat.

Végeredmény

 

ffi

csapat

1

SCO

David Murdoch, Ewan MacDonald, Warwick Smith, Euan Byers, Peter Smith

2

CAN

Jean Michel Menard, Francois Roberge, Eric Sylvain, Maxime Elmaleh, Jean Gagnon

3

NOR

Thomas Ulsrud, Torger Nergård, Thomas Due, Jan Thoresen, Christoffer Svae

4

USA

Pete Fenson, Shawn Rojeski, Joseph Polo, John Shuster, Scott Baird

5

FIN

Markku Uusipaavalniemi, Kalle Kiiskinen, Jani Sullanmaa, Teemu Salo, Jari Rouvinen

5

SWE

Nils Carlsén, Niklas Edin, Marcus Hasselborg, Emanuel Allberg, Daniel Tenn

5

SUI

Ralph Stöckli, Claudio Pescia, Pascal Sieber, Simon Strübin, Marco Battilana

8

DEN

Ulrik Schmidt, Lasse Lavrsen, Carsten Svensgaard, Joel Ostrowski, Kenneth Jorgensen

9

AUS

Hugh Millikin, Ricky Tasker, Mike Woloschuk, Stephen Johns, Ian Palangio

10

GER

Sebastian Stock, Daniel Herberg, Markus Messenzehl, Patrick Hoffman, Bernhard Mayr

11

JPN

Yoshiyuki Ohmiya, Makoto Tsuruga, Tsuyoshi Ryutaki, Kazuhiko Ikawa, Yuji Hirama

12

IRL

Douglas Dryburgh, Peter Wilson, Robin Gray, Johnjo Kenny, Peter J. D. Wilson

2006. 04. 10.





szponzoraink





tartalom, szerkesztés (c) 2002-2006. Jyrkki • design, engine (c) 2002-2006. pdx • hosted by Visiophone