levél webmesternekkedvencekbe

Történelmi klubok

1838-ban megalapították a Grand Caledonian Curling Clubot kizárólag avégett, hogy véglegesítsék és rögzítsék a játékszabályokat, bárhol is játsszák a világon. Ez a szervezet még fennáll, de most Royal Caledonian Clubként ismert, amely címet Őfelsége, a Királynő engedélyezte 1843-ban. Alapítója John Carnie, aki a hack ősének, a crampit-nek feltalálója is egyben. Ennek az elrugaszkodást segítő eszköznek ősi változata 114 cm (3 láb 9 inch) hosszú, 23 cm (9 inch) széles, sűrűn átlyuggatott "fémtálca", melyet a végén kb. egy inchre, 2-3 cm magasra feltekertek.

Az Egyesült Államokban körülbelül 1830-as évek óta játszanak curlinget, amikor a kanadai határ lecsúszott az új-angliai államokba és Michigan északi részébe. Az első amerikai csapat 1832-ben skót bevándorlókból verődött össze Detroitban, Orchard Lake Club néven alakult meg. Az emigránsok hajótörést szenvedtek Chicagotól nem messze, ahol nyomban letelepedtek és klubot is alapítottak, ami akkoriban nem hiányozhatott a skót kalandorok életéből. Nem sokkal ezután Bostonban (1839), Milwaukeeban (1843), Chicagoban (1854) és a környező városokban is megjelentek a curlingező emberek. Minden helynek megvolt a sajátos játékstílusa. Wisconsin helyi "specialitása" volt az, hogy egyes résztvevők feleségük vasalójával szálltak versenybe.

Az első nemzetközi bajnokság USA és anada között zajlott 1884-ben, mely díj ma is látezik: Gordon International Medal, és a két észak-amerikai anyaszervezet küzd érte.

Az első, ma is működő egyletet 1867-ben alapították Grand National Curling Club of America néven. Az Államok jelenleg 133 bejegyzett klubbal, százhét fedett csarnokkal és 20.000 játékossal dicsekedhet.

Kanadában, a curling egyik fellegvárában ez a játék a XIX. század eleje óta éli virágkorát. Amikor a skót emigránsok Quebec partjánál 1759-60-ban letelepedtek, megállapították, a téli klíma éppen megfelelő ahhoz, hogy a tavakon és folyókon űzhessék ezt a sportot. A földművesek curlingezéssel ütötték el hosszú téli semmittevésük mindennapjait. A Skóciában készített gránitkövek megszerzésének nehézségei miatt a tengerentúlon öntött vasból készültek a "kövek", amikhez beolvasztott ágyúgolyókat használtak, vagy egyszerűen faszenes vasalót. Egészen 1955-ig még közkedveltek voltak ezek a vasgolyók, sőt, az "őslakosság" jobban szerette őket a gránitköveknél.

Az 1807-ben alapított The Royal Montreal Curling Club kizárólag a curlingre korlátozza tevékenységét, és megkülönböztetésben részesül, mint az észak-amerikai kontinens legöregebb sportklubja - és a legrégebbi curling club -, beleértve valamennyi sportágat. Az első fedett pálya is kanadai újítás volt még 1900-ban. Az 1924-ben királyi titulust kiérdemelő Monteral Curling Club sajátos szabályok szerint büntetett és jutalmazott: a vesztes csapatnak egy hordó whiskyvel kellett jutalmaznia a bajnokot. Ez a ma is működő broomstacking intézménye, de tengeren innen a győztes vendégel.

Európában William Andrew MacFie alapította 1852-ben az első klubot Svédországban, ez a Bohuslänska Curlingklubben. Az első Európa és Amerika közötti bajnokság 1903-ban a Strathcoma Cup volt, természetesen Kanada és Skócia között.

2002. 11. 28.

Az oldalon található írások, saját készítésű táblázatok, ikonok és képek a szerző előzetes  engedélyével és nevének, valamint a dátum és forrás feltűntesével (Lelovics Melinda, 2002-2010 www.curling.hu) idézhetők illetve adhatók tovább!




szponzoraink





tartalom, szerkesztés (c) 2002-2006. Jyrkki • design, engine (c) 2002-2006. pdx • hosted by Visiophone