levél webmesternekkedvencekbe

A csapat

Két csapat mérkőzik meg egymással. Egy csapat négy főből áll: lead, second, third vagy más néven vice skip és skip (csapatkapitány). Ilyen sorrendben végzik el a kövek kiadását, az ellenfél megfelelő játékosaival váltakozva. Lehetséges variáció, hogy a skip dob harmadiknak, és a third az utolsó.

Sohasem árt egy pótjátékos, aki sérülések, vagy más váratlan akadály esetére kíséri el csapatát. Komolyabb versenyeken a cserejátékos biztosítása kötelező, díjazáskor az edzővel együtt ő is kap érmet, akkor is, ha nem állt be játszani (képen a norvég 2002-es olimpikonok, skip: Pål Trulsen, jobbra fent).

Nemzetközi versenyeken minden országból csak egy csapat indul. Kvalifikációra a labdarúgáshoz hasonlóan egy válogatott játékosokból álló "friss" együttes összeállítása is lehet esélyes - ha versenyen így együtt már bizonyítottak. De összeszokott, rég meglévő csapatokat is választhatnak ki legutóbbi eredményeik alapján. Kisebb országokban, vagy kisebb curling-multú országokban ez egy-egy versenyképes csapatot jelent, míg ahol a legnépszerűbb, pl. Kanadában jóval több profi együttes működik. Ez utóbbi ország adja a nemzetközi bajnokságok legtöbb aranyérmesét, amivel még az őshaza, Skócia dicsekedhet.

A skip

A skip az a csapattag, akinek meg kell állapítania a jég pillanatnyi állapotát és változásait. Az ő dolga egy stratégia kidolgozása (néha más csapatok tagjainak bevonásával), ő dönti el, hogy milyen legyen a kő kiadása, ő a szellemi vezér. A nehéz fizikai munka - söprés - alól mentesül. (Persze valaha ő is úgy kezdte…) Ha a lead dob, a second söpör a third-del párosan, ha a second végzi a kidobást, akkor a másik kettő. A két csapat skipje fejezi be második dobásával mindig az endet, ilyenkor a third áll a pálya másik végén egyfajta kapitány-helyettesként. Azért kell mindenképpen valaki a házhoz is, mert még állva is lehetetlen belátni az 50 méteres pálya másik végét, a söprögetőknek pedig a követ kell figyelniük, nehogy hozzáérjenek. (Ezt a hibát nevezik burned stone-nak, vagyis megégett kőnek.)

A vice skipekből válnak leghamarabb - és a legjobb - kapitányok, amire szép példa idén történt a két nagy világversenyt összevetve. Salt Lake City-ben Skócia nem végzett dobogós helyen, third: Warwick Smith (képen balra). A VB-n, 3 hónappal később már skipként kisdöntős győzelemig vitte csapatát. Láthatóan ők voltak a legboldogabb bronzérmesek…

A skip mindig 2 dolgot jelez: először is hol akarja, hogy bekanyarodjon a kő (draw, raise vagy take out - magyarázatát lásd a szótárban vagy a Játékmenet - Stratégia illusztrációinál). Másodszor pedig a túlvégen guggolva mutatja a helyet söprűjével, végig a kő kiadása alatt, mintegy célként. (Ami nem mindig egyezik meg azzal, ahová a kőnek meg kell érkeznie, inkább az irány fontos. Erről később még szó lesz, hogy miért.)

Általában 3 féle lövést kérhet:

DRAW

Ilyenkor a kapitány azt kéri tőled, hogy a kő pont a házban, annak is a közepe felé álljon meg. Először azt jelzi, merre szeretné, hogy "bepörgesd" a követ (ahol meg kell állnia); azután elhelyezi valahová a jégen söprűjét, ami számodra a cél lesz; legvégül pedig azt jelzi, hogy merre kezdd el forgatni a követ, mikor elengeded a hog line-nál.

RAISE

Azt akarja, hogy lövéseddel üss be(ljebb) egy másik követ, ami a házban, vagy a ház mellett áll éppen. Ezt a szándékát két kézzel, vízszintesen tartott söprűjével jelzi; azután megjelöli a beemelni kívánt követ egyik pontjánál, és célként elhelyezi söprűjét.

HIT vagy TAKE OUT

Ki kell ütnöd egy (vagy több) ellenséges követ. Ez a típusú lövés általában egy kicsit erősebb, mint az előző kettő. A skip mutatni fogja a kiütendő követ, majd a helyet, amerre annak ki kell csúsznia, végül a lövésed célját.

Mindezek szükségességéről és fontosságáról a gyakorlatban győződhetünk meg.

2002. 11. 28.




szponzoraink





tartalom, szerkesztés (c) 2002-2006. Jyrkki • design, engine (c) 2002-2006. pdx • hosted by Visiophone