levél webmesternekkedvencekbe

Pontozás

A pontozásnál az endek végén házban maradt kövek helyzetét veszik figyelembe, a meccs győztesét a pontok összege határozza meg.

Az a kő ér pontot, amely legközelebb áll a ház közepéhez. Ha a kövek a házon belül, de annak csak a szélénél állnak meg, természetesen ugyanúgy játékban maradnak, és a festett körök segítségével megállapítják, hogy melyik színű kő van közelebb a kör közepéhez. Ha "szabad szemmel" nem látható, vagyis nem lehet azonnal eldönteni, alkalmazható egy mérőeszköz, amit a buttonba, a középpontba szúrnak, és egy körzővel végzett művelethez hasonlóan bemérik az egyik követ, majd odafordítják a másikhoz is, ahol már láthatóvá válnak a centi- vagy inkább milliméterek.

Fontos szabály, hogy akárhány kő van a házban, csak az ér pontot, amelyik a legbeljebb állt meg. Ha a "második legszerencsésebb" kő is azonos színű, az 2 pontot ér a csapatnak és így tovább. Amennyiben a soron következő kő ellenséges, a felpontozás megszakad. Mindig csak az egyik csapat kaphat pontot, a másik nevéhez nullát írnak, illetve a rutinos "házijátékokon" semmit sem.

2002. 11. 28.




szponzoraink





tartalom, szerkesztés (c) 2002-2006. Jyrkki • design, engine (c) 2002-2006. pdx • hosted by Visiophone